Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dinamit

2013.07.27

A Dinamit magyar rockegyüttes, amely 1979-ben alakult supergroupként: Vikidál Gyula a P. Mobilból, Németh Alajos a Miniből, Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula és Németh Gábor a Skorpióból érkezett. Bár tehetséges zenészek alkották, megítélésére rányomta a bélyeget, hogy sokan „állami rockzenekarnak” titulálták.

 

dinam.jpeg

 Két albumot készítettek (a másodikat már kétgitáros felállásban Lugosi Lászlóval a Beatricéből), továbbá a népszerű Tinédzser-dal kislemezt és egy másik kislemezt. Megjegyzendő, hogy tulajdonképpeni első nagylemezük a Szűcs Juditnak írt album, melyet ők is játszottak fel. 1981 végén a Dinamit feloszlott. A Pulzus című televízióműsor első, 1982-es adásában jelentették be a feloszlást, hivatkozva arra, hogy a szaksajtó tönkretette a zenekart.

 

dinamit.preview.jpg

 28 év hallgatás után 2009-ben bejelentették az együttes újjáalakulását, új énekessel és basszusgitárossal. Visszatérő koncertjüket Szombathelyen tartották. 2010-ben új stúdióalbummal jelentkeztek, amely a Rockinform magazin mellékleteként jelent meg. 2011 elején Jankai Béla lett az új billentyűs.

 

Kislemezek

  • Tinédzser dal – Neked adnám a világot (1979)
  • Mi ez az érzés? - Igazság (1979)

Albumok

  • Dinamit (1980)

A 17:22 Tinédzser dal 3:17 Senki se szóljon hozzám! 3:30 Arcok álruhában 4:07 Engem ne sajnáljatok 6:28 B 17:34 Dinamit a vérem 4:00 Igazság 5:08 Külvárosban születtem 3:21 Születés 5:05

  • A híd (1981)

A 19:10 Te mondd meg! 4:19 Tanulj meg sírni! 4:39 Dzsungelharc 3:29 Csontváz 3:39 Néma kőszobor 3:01 B 17:55 Tűz van 4:31 A pók 3:21 Ott van a híd 3:41 Tépd el az időt 6:25

  • Játszd, ahogy akarod (2010)

01 Mire jó 3:28 02 Játszd, ahogy akarod 3:34 03 Egy álom 4:13 04 Hűvösek az éjszakák 3:31 05 Megszökök 3:41 06 Tűzkatonák 3:54 07 Vámpírok alkonya 3:47 08 Miért hiszed azt 3:57 09 Űzd el 3:56 10 Egy másik út 3:59

Más számára készített album

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.